Gyönyörű szarvasünővé érett arra az őszre. Tudta a sorsát. Követve anyái útját, a faj új sarjait életre hívni. Lelkében mégis rettegés volt. A hímek közelsége taszította. Hangjuk a zsigeréig hatolt azon az őszön.
Végül felhangzott a győztes bőgés. Bevégeztetett. Elkezdődik. Fiatal bika emelkedett ki most a többi közül. Pompás példány. Járása királyi, meghazudtolva korát. Elégedetten lépkedett, hangja betöltötte az erdőt. A nőstények várakozásteljesen emelték fel fejüket. Csak egy ünő húzta össze magát. Félelme messze űzte a társaitól. Minden neszre összerezzent. Mindenhol a hím szagát vélte érezni. Nem tudott menekülni előle.
Az erdő ellenséggé vált.
Hamar lepte meg a tél a természetet abban az évben. A szarvasünők egyike-másika már szíve alatt hordta a tavasz ígéretét. Egymást melegítve bizakodással várták a beköszöntő tél végét. Bíztak. Az elszakadt ünő egyre soványabb lett. Idegeit kikezdte az állandó menekülés. Már nem is tudta, mi félelme magja. Minden szellő felzavarta. Minden nesz megiramította. Mindenhol a bikát vélte látni.
Sosem pihenhetett. Csak el-elrejtőzni. Rejtve lenni.
Éjjel éber álomból riadt a hangra. Megiramodott. A zajok egész az erdő széléig űzték. Végül megugrott.
A durranás után sokáig nem is eszmélt. Valami meleget érzett a szügyénél. Ereje és félelme még vitte. A rossz irányba. Lámpák villantak fel a mező közepén. Kutyák kaptak a lábába. A hím váratlanul ugrott mellé. Erőteljesen oldalba taszította, be az erdő felé, majd megiramodott a másik irányba. A kutyák és a reflektorok figyelmét is magára vonva.
Az ünő futott, amíg bele nem zuhant az eszméletlenségbe. Arra tért magához, hogy erős test feszült neki újra és újra. Reszkető lábaira állt. A másik meleg testének támaszkodva egyre beljebb került a sűrűbe. Újabb eszméletvesztés.
Villanások. Vércseppek maga körül a hóban. Egy patak csobogása.
A másik a nyelvével tisztítja sebét. A másik test melege, szorosan mellette, ahogy megtámasztja, melegen tartja. Ájulások. A szíve rémisztő lüktetése. A tüdején ólomsúly.
Majd az újabb eszmélet. Az első mély, tiszta lélegzet, mely erőt visz testébe. Az első gyökér íze nyálával keveredve, amit a másik kapart ki a havas avar alól neki. A másik meleg lehelete. A bikáé. Az illata, ami most maga a megnyugvás. A tekintete, ami beleolvasztja az átható januári fénybe.
Gyógyulás. Élet. Alázat. Hála. Behódolás.
Nem vagy áldozat. Szarvas vagy.
